Palánta láda készítése házilag fa ablakból

Volt egy régi fa ablak a pincében hulladékként elkönyvelve, és mivel újabban rajongok az újrahasznosításért, megnéztem a neten, lehetne-e valami hasznosat csinálni belőle. Nem tudom, miért, de nagyon szeretem az üveget, ezért mindenképpen meg akartam menteni azt az ablakot.

Nem sokáig kellett keresgélnem: megtaláltam a megoldást a palántáink melegen tartására. Igaz, a napokban az időjárás is nekünk kedvez, és időközben pont 20 Celsius fok fölé emelkedett a levegő, de az ötlet annyira tetszett, hogy nekiláttunk, és elkészítettük a saját palánta ládánkat.

A palánta láda szerelem első látásra

Először olyat találtam, ami mindössze annyiból áll, hogy ások egy négyzet alakú gödröt, majd belefektetek egy olyan fa keretet, aminek négy oldala 2x2 db lécből van összeszögelve. A képen erre - mint egy doboz tetőként - vízszintesen volt ráfektetve az ablak.

Ablakunk volt, fa lécek is hozzá, már csak neki kellett állni a készítéshez. Mivel én úgy képzeltem el, hogy a mi ablakunkat nem csak ráhelyezem a ládára, hanem tokja lesz, amibe illeszkedik csukott állapotban, ezért újabb keresésbe kezdtem hogy ötleteket gyűjtsek. Ekkor találtam rá erre:

Forrás: ezermester.hu
Már csak az volt a kérdés, hozzá nem értőként hogyan állapítsam meg az ablak megfelelő dőlésszögét, és hogyan számoljam ki a szükséges faanyagok méreteit ezzel a dőlt megoldással. Szerencsére a férjem pontosan tudja a választ minderre, még akkor is, ha nem állnak rendelkezésünkre bizonyos szerszámok, csavarok, vagy szögek.

Ha birtokodban vannak az ehhez szükséges fadarabok, és nem kívánsz pénzt költeni ilyesmire, sajnos akkor sem olyan egyszerű, mindez, mint ahogyan azt a mezei halandó elképzeli. Harmadszori nekifutásból végül sikerült megcsinálni a tervezett palánta ládát, én nagyon büszke vagyok rá. Íme:


Bele is helyeztem gyorsan néhány paprika és paradicsom palántát, és jelenleg is gyönyörködöm az alkotásunkban. A ládát napos területen helyeztük el, és ügyeltünk rá, hogy jusson be levegő a növénykéknek. Alja nincsen, alul föld van, amit szintén locsolni lehet a szükséges pára miatt.

Méretet azért nem írok, mert azt az ablak adja. A magasságot pedig az igényed. Mi két polcos ládát akartunk, ahová beférnek a nagy méretű tejfölös poharaink, mert azokba palántázunk. Először "közösbe" szúrjuk a magokat, majd, amikor megerősödnek a kis kétlevelű paprikák és paradicsomok, kb. 5 cm-es korukban "szétültetjük" őket a tejfölös poharakba.

Maga a palánta láda funkciója nálunk az, hogy a szétültetett ifjoncok olyanná erősödjenek, amit ki lehet majd ültetni a szabad földbe. Ehhez aprócska növényeinknek melegre van szükségük, amit az üvegház hatással bíró varázsládikánk hivatott megadni nekik.

Fontos, hogy a ládát napközben nyisd ki, és csak éjszakára, vagy hűvösebb időben csukd be! Ellenkező esetben a palántáid megfőnek a napot felerősítő üveg alatt! Gondolj csak azokra a gazdiknak szóló felhívásokra, amelyekben óva intik őket attól, hogy a kutyáikat az autóban hagyják a napon.

A palánta láda elkészítéséhez szükséges "hulladékok":
  • egy nem használt, régi fa ablak,
  • kb. 12 db fa léc a megfelelő méretre vágva
  • ha polcot is akarunk, akkor további 4-5 db léc
  • kb. egy marék szög (mi csavarokkal dolgoztunk)
  • préselt farostlemez, OSB, vagy egyéb fa tábla darabok a láda falaihoz

A palántázó láda elkészítése

Az ablak köré el kell készíteni vízszintesen egy keretet a földön, aminek a négy sarkában elhelyezzük a másik kerettel összekötő "lábakat". Ezután jöhet a másik keret, amelynek darabjait döntve kell rászögelni a szerkezetre. Ha kész, jöhetnek a polcok, végül pedig a burkolat valamilyen korábbról megmaradt fa, vagy egyéb anyagból.

1-2 óra alatt elkészült, bízom benne, hogy meghálálja a ráfordított időt, hiszen májusban a fagyosszentek után kiültethető palántákat szeretnénk, hogy aztán sok-sok paprikát és paradicsomot ehessünk!

Kérlek, amennyiben jártas vagy az ilyesmiben, írd le nekem a tanácsaidat! Minden tipp, vagy javaslat jól jön, hiszen sosem csináltunk még ilyet! Később beszámolok arról is, hogyan vált be a varázsládika!